Hírek 

„Humvee” néven ismeretté vált gépkocsi feltűnő jelenség

Amikor az amerikai katonák először látták élőben az általános felhasználására szánt könnyű katonai terepjáró, vagyis a HMMWV első példányait, az elismerő füttyentést követően rögtön szteroidkúrára fogott, kigyúrt Jeepnek nevezték el. Kétségtelenül igazuk volt, a később „Humvee” néven ismeretté vált gépkocsi feltűnő jelenség, formáját pedig aligha lehetne visszafogottnak, vagy szelídnek nevezni. Bővebben augusztusi lapszámunkban.  

Read More
Régi idők kocsija 

Olasz technika, francia márkanév

Olasz technika, francia márkanév, mégis, a Simca neve nem szokott elsőre beugrani, ha veteránban gondolkodik az ember. Ezért is voltam kíváncsi arra, hogy vajon hogyan került Szűcs Attila birtokába az egyébként elragadó külsejű Simca 8 Sport. A tulajdonos racionális érvekkel, kikezdhetetlen logikával indokolta meg választását… Bővebben augusztusi lapszámunkban.

Read More
Szenvedély 

minis találkozó

A nemzetközi minis találkozó az International Mini Meeting névre hallgat, ennek mintájára a Mini Club Hungary idén is megrendezte az immár hagyományos International Mini Weekend elnevezésű programját. A július második hetében lezajlott rendezvénynek Balatonszemes adott otthont és szervesen beillett a Közép-Európában zajló minis események sorába. Bővebben augusztusi lapszámunkban.

Read More
Műhelytitkok 

Gaál József sértettségében hagyta ott a kajakozást és váltott autósportra

Gaál József sértettségében hagyta ott a kajakozást és váltott autósportra, ezt követően pedig nem kevesebb, mint tizenkét bajnoki címet szerzett, élete középpontjába pedig a rally került. Az egykori versenyző jelenleg sok egyéb elfoglaltsága mellett a Gaál Oldtimer Motorsport elnevezésű céget vezeti, amely elsősorban korhű veterán versenyautók építésével is foglalkozik. Bővebben augusztusi lapszámunkban.

Read More
Kuriózum 

A második világháború után

A második világháború után a Mercedes-Benz igyekezett meglévő piacait kiszélesíteni, illetve újakat szerezni. Nem segítette azonban a helyzetét, hogy egyes távoli országok saját iparuk védelmében gátakat szabtak termékeinek. A Dél-afrikai Köztársaságban olyan szigorú importtilalmi korlátozással szembesült a német gyártó, hogy a helyi márkakereskedők javaslatára kénytelen volt kiskaput keresni. Az ügyeskedés egy különleges jármű megszületéséhez vezetett, létrejött a félig Ponton- szedán, félig kisteherautó, vagyis a „Bakkie”.

Read More
Közlekedés Anno 

A 327-es típusjelzésű BMW minden tekintetben jelentőségteljes gépkocsi

A 327-es típusjelzésű BMW minden tekintetben jelentőségteljes gépkocsi. Nemcsak a BMW első, kimondottan áramvonalasra tervezett és ezzel együtt szemet gyönyörködtető autója volt, de borsos ára ellenére keresett árucikk is. Sajnálatos módon karrierjét derékba szelte a háború és bár a csatazaj elültével feltámadt, de újjáéledésében nem volt sok köszönet… Bővebben azt augusztusi lapszámunkban…

Read More
Korszakalkotók 

Concours d’Elegance Balatonfüred

Az ötven csodálatos gépezet nem kevesebb, mint húszezer nézőt vonzott, a Concours d’Elegance idejére pedig akár a „megtelt” táblát is ki lehetett volna tenni Balatonfüredre. Az idén a nyarat idéző forró május első hétvégéjén, sorozatban már ötödik alkalommal rendezték meg a rangos kiállítást és versenyt. A BMW Group Magyarország által a Tagore sétányon bemutatott autócsodákat szakmai zsűri pontozta, tapasztalatairól Négyesi Pál szervezőt, autótörténészt kérdeztem. A teljes anyag júliusi lapszámunkban.

Read More
Kétkeréken 

A „Cetka”

Jawa – egy világbajnokká vált békebeli kétkerekű Magyarországon csak „Cetkának” becézték, mert a szocializmus évtizedeiben a cseh eredetre utalva Cz-Jawaként hozták forgalomba. Az alapító, Frantisek Janecek mindent a vevők igényeinek rendelt alá, mert abban hitt, hogy sikerül megépítenie a kispénzűek kedvenc motorkerékpárját. A vállalkozás sikeres volt, de a történelem többször is megzavarta e motorkerékpár természetes fejlődését. A Jawa márka a szocialista Csehszlovákiához kötődik, aminek alapja az, hogy a legnagyobb darabszámban a szocializmus évtizedeiben gyártották – voltak évek, amikor százezer darab is készült belőle. Ebben az időszakban a keleti blokk országainak egyik…

Read More
Keleti blokk 

X1/9 fény derült az autó súlyos titkaira…

Tulajdonosa gyermekkorában arról álmodozott, hogy egyszer vásárol magának egy hetvenes években készült Alfa Romeo Spidert, vagy egy Fiat X1/9-est. A sors végül úgy hozta, hogy egyik ismerőse eladásra kínálta a Fiatját, a dilemma pedig nem volt többé dilemma. Egy darabig úgy tűnt, hogy az élet felhőtlen lesz az X1/9-essel, de aztán fény derült az autó súlyos titkaira…

Read More
Jövőkép 

Mercedes-Benz W186 „Adenauer”

A második világháború éveiben a Mercedes-Benz némileg kompromittálódott, ugyanis a náci német elit előszeretettel parádézott a legelőkelőbb stuttgarti gyártmányokban. Ezért aztán a háborút követő években szükség lett egy reprezentációs célokra is alkalmas, megbízható limuzinra, amely végül elválaszthatatlanul összeforrt Konrad Adenauer kancellár személyével.

Read More
Facebook
Google+
https://garazsmagazin.com/ujweb/author/admin/page/2">
Twitter
Instagram