Rolls Royce Phantom II a királynő istállójából

Gyakran hallatszik veterános körökben a sóhaj, „ó, bár beszélni tudna ez a kocsi”, az itt következő klasszikus járművet pedig valóban érdemes lenne kivallatni. Nemcsak a húszas-harmincas évek fordulójának gyártási titkait tudhatnánk meg tőle – amiket féltékenyen őrzött a Rolls Royce -, de talán Nagy Britannia, sőt a világ sorsát eldöntő eseményekről is fecseghetne, ugyanis első gazdája a londoni Buckingham Palotában lakott…

E káprázatos, sőt királyi megjelenésű Rolls Royce Phatom II. nemcsak szépsége, de egyedi, jól dokumentált előélete miatt is figyelemreméltó. Tulajdonosától rögtön beszélgetésünk elején megtudtam, hogy a birtokában lévő iratok szerint ezt az autót 1929-ben rendelték meg a Rolls Royce-nál, a szállítási cím pedig a Buckhingham Palota, vagyis a brit királyi család londoni rezidenciája volt.

A jármű a rákövetkező évben, 1930-ban készült el, ekkor vették lajtstromba a királyi garázsban.

– Hivatalosan ez az év számít az autó évjáratának és ettől fogva használta a királyi család, vagy a hozzá közel álló személyek. A dokumentumokból kiderül, hogy név szerint kik készítették a gyárban, melyik munkafolyamatot ki végezte el, majd az is, hogy ez a Phantom II-es tizenkét, vagy tizenhárom éven át szolgálta a brit uralkodócsaládot, azután pedig eladták. Valószínűleg nagyon sok kézen ment keresztül ezután – közölte az autó gazdája, aki ragaszkodott ahhoz, hogy inkognitóját megőrizzük.  

– A gépkocsi végül Magyarországra került, mégpedig 1998-ban, ekkor már a szó legszorosabb értelmében roncsnak számított. Sokan biztosan lemondtak volna arról, hogy restaurálják, nem így Léber Elek, aki belefogott a szinte teljesíthetetlen feladatba. Tizenöt évig tartott, míg siker koronázta erőfeszítéseit, de a királyi Rolls Royce végre elkészült, gyönyörű lett és tökéletesen működött – tudtam meg az autó tulajdonosától, aki részleteket is elárult a gigászi munkáról.

– Léber Elek aprólékos munkát végzett a korabeli dokumentációk felhasználásával, az autó szerkezetét aprólékosan felújította, illetve újra legyártotta a tönkrement fa merevítőket és azokra kalapálta rá az alumínium lemezeket, mivel ez egy úgynevezett bognárvázas konstrukció.

Kiderült, hogy Léber Elek egyik munkatársa, egyúttal az autó alapos ismerője riportalanyom édesapja volt, aki a restaurátor halála után az örökösöktől megvásárolta a fenséges autót.

– Ennek a kocsinak nemcsak a megjelenése, de a története is bámulatos, nem nehéz elképzelni, hogy a második világháború előtt és alatt ebben az autóban utaztak a brit királyi család tagjai, akik akkoriban a világtörténelem irányítóinak is számítottak – közölte beszélgetőpartnerem, akitől gyakran bérlik ki az autót filmes cégek.

– Utoljára három éve, egy Picassóról szóló tévésorozathoz kérték kölcsön az autót, a forgatáson pedig én vezettem, mert a színész nem vállalta a kockázatot, hogy kárt tesz benne. Az autó egyébként hibátlanul működik, a filmes helyszínekre is a saját kerekein szokott eljutni, a Picasso-film külső felvételeire is így érkezett – mesélte a Rolls Royce büszke tulajdonosa, akitől megtudtam, hogy autót néha meghirdetik, de eddig még nem akadt rá alkalmas vevő.

– Nem titok, hogy a Rolls Royce-ért százhatvanezer eurót szeretnénk kapni, a kora és az előélete miatt szerintem biztosan megér ennyit.

A borsos vételár talán valóban nem sok a nagy idők négykerekű tanújáért, amely természetesen jobbkormányos, utastere pedig a korabeli királyi limuzinokra jellemző.

– Hátul lecsapható testőrülések is vannak benne, a tengelytávja pedig a normáltól eltérő, vagyis hosszított. A nagy méret természetesen jelentős öntömeggel is jár, ez a kocsi három tonnát nyom. A motor lökettérfogata 7668 köbcentiméter, százhatvan lóerős teljesítmény érkezik a hátsó kerekekre. Ma ez nem tűnhet soknak, de a maga idejében meglehetősen gyors luxuslimuzinnak számított a Phantom II-es. Az erős motorhoz és a nagyon kényelmes, jól felszerelt utastérhez társul néhány fura technikai megoldás. A lassítást, megállást például négy dobfékkel oldották meg, azt azonban érezhették a konstruktőrök, hogy ide nagyobb erő kell, a fékeket ezért ellátták rásegítővel is – árulta el riportalanyom, aki a rásegítő mechanikájáról is mondott egy pár szót.

– A fékek erejét nem olajos, hanem bowdenes rásegítő fokozza, egy kardántengelyhez csatlakozó dob működik közre a „madzagfék” erősítésében.

A Phantom II-esről nemcsak itthon tudnak jó néhányan, de a nemzetközi nyilvántartás is számon tartja ezt a kékvérű, „vintázs” példányt.

– A Rolls Royce hivatalos statisztikáiban szerepel ez az autó, amelyet Léber Elek annak idején a lehető legtökéletesebben állított helyre. Eredeti színkódok szerint dolgozott, a kocsi pontosan ezzel a mélybordó és fekete színpárosítással rendelkezett újkorában is – árulta el a tulajdonos, akitől megtudtam, hogy ennek az autónak a technikája még két korszak határán egyensúlyozott.

– Bár a kocsiba már önindítót is beépítettek, de kurblival is be lehet indítani, mint a hőskorszak autóit. Néhányszor – puszta kíváncsiságból – kipróbáltuk a kurblizást is és miután rájöttük a helyes technikára, könnyedén életre tudtuk kelteni a hatalmas motort – osztotta meg velem tapasztalatait a Rolls tulajdonosa, aki végezetül említést tett az utasteret a sofőrtől elválasztó ablakról is.

– Az autó ablakai hagyományos módon, kézzel működtethetők, de az elválasztó üveg elektromosan mozgatható. Nem is meglepő egy olyan autóban, amelynek hátsó ülésén néha talán királyi felségek utaztak és titkaik megőrzésének nem lett volna méltó módja, ha a hatalmas üvegablakot kézzel kurblizták volna fel…

A Rolls Royce Phantom II-es széria 1929-től váltotta fel az addig gyártott Phantom I-es típust, a legmagasabb igényeket is kielégítő luxusautóból 1936-ig csupán 1680 darab készült, hiszen ára szinte megfizethetetlen volt a közönséges halandóknak.

A Derbyben gyártott autók orrába a Phantom I-esben már alkalmazott soros, hathengeres, 7668 köbcentiméteres felülszelepelt, nyomórudas motor került, de a hengerfej öblítését jelentősen megjavították. A motorhoz négysebességes – kezdetben teljesen szinkronizálatlan – váltó kapcsolódott, amelynek házát a motorblokkhoz szegecselték. Az új fejlesztésű Phantom II-esbe épített kardántengely már képes volt az elmozdulásra, ugyanis a francia Hotchkiss által szabadalmaztatott kardáncsuklókat alkalmazták a Rolls Royce tervezői, így a laprugókhoz erősített hátsó tengely is szabadabban mozoghatott, ezzel segítve a stabil haladást. Ezzel szemben a Phantom I-es autók kardántengelye még szilárdan illeszkedett a váltóhoz, illetve a hátsó osztóműhöz, sőt, e merevséget egy, a kardántengelyt körbeburkoló csővel is fokozták, amelyet a váltóházhoz és a differenciálmű házához rögzítettek, az elmozdulásra képtelen hátsó tengely pedig a gyorsításkor hátrafelé, lassításkor pedig előrefelé bólintó karosszériát mindig az ellenkező irányba feszítette, instabillá téve a járművet.

Az 1680 darab Phantom II-esek kis hányada nagyobb teljesítményű, sportos Continental modellként látta meg a napvilágot, ez a 278 darab autó a rövidebb, 3658 milliméteres alvázra épült. Készítettek limuzinokat, túrakocsikat is a rövidebb alváz felhasználásával, de az ilyen jellegű autókhoz inkább a hosszabb, 3810 milliméter tengelytávú alvázakat használták. A gyárból kikerült alvázakhoz nem készült helyben karosszéria, hanem a megrendelő kérésére a korszak e feladatra szakosodott manufaktúrái – Mulliner, Hooper, Saoutchik, Park Ward, Thrupp and Maberly stb. – készítették el azokat.

Related posts