Hírek 

JENSEN INTERCREPTOR III


A Jensen Interceptort exkluzív, különleges gépkocsinak szánták és bár e tervek tökéletesen
megvalósultak, éppen ez a siker hozta el gépkocsi és vele talán a márka végnapjait. Az autó, amelyet
szándékosan készítettek olyanra, hogy ne válhasson tömegmodellé, ne engedhesse meg magának
akárki, saját dugájába dőlt, egyszerűen nem voltak annyian a gyártó által felrajzolt halmazban, hogy
vásárlásaikkal fenntartsák a Jensen működését – aki azonban vásárolt magának egyet, kétségtelenül
jól szórakozott az Aston Martin vetélytársának szánt gépkocsi volánjánál.
Alan és Richard Jensen régivágású üzletemberek voltak, az általuk alapított karosszérigyártó pedig
jelentős autóipari műveleteket támogatott – gondoljunk csak a Volvo P 1800-as, vagy az Austin-
Healey és Jensen-Healey modellekre. A bőven folyó profit jóvoltából aztán a West Bromwich-ben
működő cég végül saját neve alatt is autógyártásba fogott.
közcím: A megbízó: Clark Gable
A Jensen a harmincas évek elejére ismert karosszériaépítővé nőtte ki magát, elsősorban kisebb
teljesítményű és méretű brit alvázakra szabtak egyedi felépítményeket, munkájuk minőségére pedig
jellemző lehet a tény, mely szerint egy amerikai autóbolond, aki történetesen Hollywood feltörekvő
üdvöskéje is volt akkoriban, megkereste őket egy speciális kéréssel. Az illető nem volt más, mint Clark
Gable, aki rajongott a gyors és különleges autókért, ráadásul abban az időben élhetett is e
hobbijának, volt ideje és pénze is bőven. Akkoriban az MGM nem tudott megfelelő filmes ajánlatot
tenni a vele szerződéses kapcsolatban álló Gable-nek, de hetente kétezer dollár fizetést utaltak neki,
anélkül, hogy dolgoznia kellett volna érte. A heti tizenkétmillió mai forintnak megfelelő fizetésből
tellett Gable-nek egy V8-as Ford motorral ellátott alvázra, amit elküldött Európába, West Bromwich-
be, hogy a Jensen fivérek építsenek neki egy vérbő sportkocsit. A később „Jensen S-Type” néven
ismert autómobil első példánya 1934-ben el is készült, Gable örömmel vitte a magáét, ezt követően
egy negyven-ötven darabos sorozat készült, Jensenék pedig elsőként ízlelték meg a nagy
teljesítményű amerikai motorok adta lehetőséget.

Ugorjunk előre az időben, 1966-ra már a sokadik látványos Jensen gépkocsi került gyártásba, ezt
éppenséggel Interceptor néven jegyezték. Létezett már hasonló nevű autó a gyártó kínálatában,
1950-től 1957-ig készítettek Interceptort, azonban ez a gépkocsi annál sokkal feltűnőbb volt,
elsősorban arányosan agresszív külsejével hódított. A tágas utastérrel, jókora csomagtérrel
rendelkező Interceptor az akkoriban borzasztóan népszerű, nagytestű, ám mégis villámgyors, akár
kontinenseket átszelő utakra is alkalmas autók családjába tartozott, azaz granturizmo volt. A Jensen
terméke ráadásul azt a kört célozta meg, amelynek tagjai legfeljebb a négyüléses Aston Martinokra
figyeltek volna föl, ezért a technikát és a megjelenést a létező legkörültekintőbben alakították ki a
gyárban. A formatervet két nagy olasz tervezőműhely, a Touring és a Vignale hozta össze, oly módon,
hogy a Touring által elkészített vázlatot finomította tovább a Vignale, illetve ők gyártották végül az
acélból készült önhordó karosszériát.


A Jensen Interceptor modelljei közül utolsóként a III-as sorozatú változat jelentkezett 1971-ben, ez a
gépkocsi arányaiban tökéletesen azonos volt az előző kettő típussal, mindössze apróbb változások
jelezték, hogy frissített kiadásról van szó. A gyártó azzal is jelezte a típus előkelőségét, hogy immár
szériafelszerelésként kínálta a klímaberendezést és a könnyűfém keréktárcsákat, a járművek
meghajtására pedig – már megszokott módon – csúcskategóriásnak számító Chrysler motorokat
választottak. A hajtómű lehetett 6277 köbcentiméteres V8-as 250 lóerővel, de akár 330 lóerős, 7206
köbcentiméter lökettérfogatú V8-as „440-es” legenda is, amely a Chrysler csoportnál a legsportosabb
járművek hajtóműveként szolgált akkoriban.
Hiába volt azonban minden ízében kifinomult és tartós is a brit-amerikai utazólimuzin, a szerény
kereslet, de még inkább az egekbe emelkedő üzemanyagárak elvették körüle a levegőt. Az utolsó
Interceptorokat 1976-ban értékesítették, a típust már a négykerék-meghajtással ellátott FF modellek
sem tudták megmenteni.

Related posts