Szenvedélye a veszély

„A véremben van a száguldás”

Amióta az eszét tudja, a száguldás a lételeme, szenvedélye. A motorsportnak hála, fiatal kora ellenére már bejárta a világot és számtalanszor érkezett haza dobogós helyezéssel. Egy beteljesületlen álma maradt még, mégpedig egy egyéni világbajnoki futam.

Mikor támadt fel a szenvedélyed a motorsport iránt?
A benzingőz már a születésem előtt megcsapott, hiszen a szüleim ralliztak, 1978-ban magyar bajnokságot is nyertek. Még én is „versenyeztem” velük, ugyanis anyu terhességének 

harmadik hónapjában hagyták abba a versenyzést. Hiába született lányuk, első ruhámat Formula–1-es versenyautó díszítette, alig pár naposan pedig már egy Porsche játékautót forgattam a kezeimben. Első szavam is a „motoj” volt, másfél évesen megkaptam életem első elektromos motorját, négyévesen pedig már egy igazi benzines motoron kerülgettem a bójákat. Anyukám ugyan végleg befejezte az autóversenyzést, de nem hagyott fel a motorsporttal. Másodmagával együtt a világon elsőként létrehozta a gyorsasági gyermekmotorsportot, „minimotor” néven. A minimotorosaik közel többen is motorversenyzők lettünk…

Az első versenyeid közül melyik hagyott benned mély nyomot?
Az első maradandó élményem talán 1992-ből van, Győrött versenyeztünk. A harmadik helyen motoroztam, amikor eleredt az eső. Két fiú haladt előttem - már akkor is fiúk között versenyeztem –, hirtelen mindkettő elesett. Azonnal fékeztem és megálltam, majd segítettem nekik talpra állni. Anyukám eközben a pálya széléről kiabált nekem: „Ne a sebesülteket szedd össze, nem azért vagy itt!”. Később ugyanazon a versenyen én is buktam, és persze senki nem állt meg segíteni. Egy versenyen senki nem várja el a segítséget a másiktól, mindenki azon igyekszik, hogy a többiek mögötte végezzenek. Az emlékezetes futamot követően egyébként hatalmas megtiszteltetés ért, a Magyar Olimpiai Bizottságtól Fair Play-díjat kaptam.

Mely edződre, mentorodra emlékszel a legjobb szívvel?
Klasszikus értelemben vett mentorom és edzőm sosem volt. Gyerekként inkább ösztönösen szereztem ismereteket, egymástól lestük el a technikákat. Később a szerelőimtől is kaptam vezetéstechnikai tanácsokat, de a legtöbb dologra magam jöttem rá. Kényszerűségből ugyan, de autodidakta módon tanultam.

Mennyiben alakulhatott volna másként a pályád, ha lett volna a szó klasszikus értelmében vett edződ?
Minden máshogy lehetett volna. Sajnos soha nem volt annyi pénzünk, hogy megfizessünk egy komoly szakembert. A pályán kívüli tudatos felkészülés is csak késve jelent meg az életemben. Amikor ötven köbcentis sebességváltós motorra ültem, már kellett egy szerelő, aki a versenyek előtt és után átnézi a gépemet, így lett „edzőm”, segítőm, Fodor Laci személyében. Az első százhuszonötös speciál motoromat 1997-ben kaptam meg, amivel már úgynevezett „felnőtt” versenyeken is indultam. Ebben a kategóriában már nemzetközi sorozatokat, akár világbajnokságot is kiírtak. Első ízben 2002-ben merészkedtem ki Európa-bajnoki futamra, ahol a limit megfutása volt a cél. Ez sokak meglepetésére sikerült is, annak ellenére, hogy akkoriban az EB még több futamból állt, némely versenyen pedig hatvanan-nyolcvanan is indultak!

A cikk folytatása a Veterán Garázs Magazin 2014. márciusi számában olvasha