„Egy nagy álmom maradt: egy 1964-es oldtimerrel süvíteni az országúton…”

Amióta Szikora István visszavonult az ökölvívás világából, sok minden megváltozott körülötte: népszerű lett mulatós dalaival, edzőként segíti a fiatalokat, és sikeres üzletember vált belőle. Egy valamit azonban csak kevesen tudnak a bokszolóként világkarriert befutó Bunyós Pityuról: autók iránti szenvedélye egész életét végigkísérte. Az elmúlt harminc évben körülbelül ötven kocsit birtokolt…

Úgy értesültem, hogy az évek során garázsodban megfordult jó pár autó. Gondolom, emlékszel az első kocsidra.
Ki ne emlékezne az elsőre? Nekem ez egy ezerkettes Zsiguli volt. Akkoriban már javában bokszoltam, versenyekre jártam, kellett egy járgány, amivel eljutok ezekre. A Zsiguli komoly autónak számított, nem is volt olcsó. Emlékszem: az enyém 42.000 forintba került. Számos izgalmas történet fűződik ehhez a kocsihoz, bár mind közül kiemelkedik a legemlékezetesebb. Az akkor még létező NDK-ban jártam egy meccsen, hazafelé jövet pedig hatalmas hóesés fogadott. Fáradt is voltam, hiszen öt órája megállás nélkül vezettem. Egy óvatlan pillanatban megcsúszott az autó, majd irányíthatatlanná vált a csúszós úton. Hiába igyekeztem megfogni, egyenesen az árokba hajtottam és felborultam vele! A kocsi a tetejére gördült, majd minden elcsendesedett. Nagy volt az ijedség, bár a történet végül szerencsésen végződött: egy karcolás nélkül megúsztam. Ugyanezt sajnos a Ladáról nem lehet elmondani… Sajnáltam nagyon, hogy a Zsiguli tönkrement, hiszen rengeteget autóztam vele, sokat bírt, és nem utolsósorban megmentette az életemet. Akkoriban hetente utaztam haza Sajószentpéterről a szülőfalumba, Nyírparasznyára. Később Balassagyarmaton bokszoltam, ami már háromszáz kilométerre volt az otthonomtól. Autópályák még nem voltak, egy út akár öt órát is igénybe vett. Hiába nyúztam azonban a Zsigulimat megállás nélkül, zokszó nélkül bírta. Mivel nem volt időm és kedvem megjavíttatni, a baleset után nagy nehezen túladtam rajta, majd vettem egy 1500-as Polski Fiatot. Ez a kocsi akkoriban nagymenőnek számított, de az első autóm, amire roppant büszke voltam, egy „nyugati” Ford Orion volt.

Igaz, hogy ez az autó „fordos” korszakot indított el nálad?
Igen. A Ford nagyon a szívemhez nőtt, végigkísérte a pályafutásomat. Sok ilyen márkájú kocsival büszkélkedhettem, amelyek közül a kedvencem a Scorpióm volt. Ezt a kocsit azért is szerettem, mert akkor lett az év autója – 1986-ban –, amikor Európában sorra arattam a kupagyőzelmeimet. Bár szerettem a Fordokat, volt mercis és BMW-s „korszakom” is. Nagyon szerettem ezeket a járműveket is, de ma már Renault-párti vagyok. Most épp egy VelSatisom van, ami véleményem szerint jelenleg az egyik legnagyobb, illetve a legkényelmesebb kocsi a személyautók közt.

A cikk folytatása a Veterán Garázs Magazin 2013. novemberi számában olvasható.