Beregi Péter szenvedélye

Ahogy riportalanyom fogalmazott, autós történeteiből vígjátékot lehetne forgatni és valóban, én sem tudtam nevetés nélkül végigülni az interjút. Míg elfogyasztottunk kávénkat, nosztalgiázni kezdett az ismert színész. Történeteivel visszarepített engem az időben, kérdésekre pedig alig volt szükség, elég volt az autós téma, hogy ömöljön belőle a szó.

- A motorizáció iránti szenvedélyem fiatal korom óta része az éltemnek. Négyéves koromig Pestújhelyen laktunk a családommal, én pedig tisztán emlékszem apám mélybordó színű Buick típusú autójára. Sajnos nem sokáig maradt nála, mert gyakran cserélgette szerzeményeit, de azt hiszem, az egyik legkorábbi emlékem talán pont ahhoz az autóhoz köthető. Egyszerűen a hatalmába kerített, apámat állandóan azzal nógattam, hogy vigyen vele kocsikázni, vagy csak jöjjön ki velem az udvarra, hogy újra és újra megnézhessem.
Tinédzserkoromra mégis a motorok iránt mutattam nagyobb lelkesedést, de aztán egy napon visszafordult bennem minden, és újra az autók kerültek a porondra. Számtalan autóm volt... Mitsubishi, púpos hátú Warszawa, kabrió Opel, BMW, Wartburg és még hosszan sorolhatnám. Olyan eset is adódott, hogy egy hét után találtam egy kedvemre valóbb autót. Úgy tűnhet, hogy szórtam a pénzt, pedig szó sincs róla. Egyszerűen csak jobban értek az autóhoz, mint egy átlag sofőr. Megláttam a cserelehetőségeket, onnantól pedig csak a jó időzítésen múlt a dolog. Volt már szerencsém tulajdonomban tudni két álomautómat is. Az egyik egy BMW Isetta volt, amely lényegében átmenet a motorkerékpár és az autó közti áthidaló megoldásként funkcionált. Elől kellett beülni, kétszemélyes volt, első kerekei között nagyobb távolság volt, de hátul szűkre vették a távolságot. Másik nagy álmomat is lehetőségem nyílt megvalósítani, amely egy Messerschmitt volt. Abba már felülről kellett beszállni, szintén kétszemélyes volt, viszont hátulra csak egy kereket álmodtak a tervezők. Nem hiszem, hogy ezeket teljes mivoltukban autóknak lehetne nevezni, hiszen az Isettának kissé motorkerékpáros, míg a Messerschmittnek repülős beütése volt. Emlékszem, sokszor bosszankodtam miattuk, megkeserítették az életemet, állandóan megtréfáltak a kátyúk, de a parkolás sem volt a legegyszerűbb művelet velük. Elhagyta-e valaha panaszszó a számat? Soha. Csak hálát adtam szerencsémnek, hogy az enyémek lehetnek.

- Valóban vígjátékot lehetne forgatni autós történeteiből?
- Talán igen. Az egyik legemlékezetesebb eset egy szeles novemberi napon történt, egy Warszawával költöztünk Pécsről Budapestre a feleségemmel és az akkor kétéves lányommal. Félúton leállt az autó, defektet kaptunk. Kinyitottam a csomagteret, hogy kivegyem az emelőt, és azzal a mozdulattal a ruháink szanaszét szálltak levegőben. Megállapítottam, hogy talán a következő benzinkútig kibírja az autó, így újraindítottam, de nem telt el negyed óra, és a kuplung is feladta a harcot. Éppen arra járt egy „Sárga Angyal”. A szakember a kocsi alá feküdt, majd közölte, hogy nem tud vele mit kezdeni a helyszínen, de segít betolni, hogy a legközelebbi benzinkútig eljussunk vele. A benzinkút előtt néhány kilométerre kigyulladt a lámpa, jelezvén, hogy kifogyott a benzin. Nem értettem, hiszen tele tankkal vágtunk neki az útnak.

A cikk folytatása a Veterán Garázs Magazin 2017. februári számában olvasható.