Szívvel és lélekkel

Egy Zetor 3011-es feltámadása

Ha valaki úgy gondolja, hogy egy veteránkorú jármű restaurálásához elengedhetetlen a csápos emelő, komoly szakmai ismeretek garmadája és több évtizedes gyakorlati tapasztalat, itt fejezze is be az olvasást. Aki azonban hiszi, hogy a gépek iránt érzett feltétlen alázat és szeretet, valamint a találékonyság képes egy rozsdakupacból is újként ragyogó négykerekűt teremteni, bátran olvasson tovább! Pintér István példája meg fogja őt erősíteni abban, hogy egyszerű szerszámok birtokában, kellő odaadással bárkiből lehet restaurátor.

Pintér Istvánt gyermekkorában fogták meg a gépek és el sem eresztették őt soha. Ámulva nézte a galgagyörki Rákóczi MGTSz dübörgő traktorjait, tizenkét éves korában kombájnt vezetett, rajongott a DT lánctalpasért, az MTZ 45-ösért, a Belorusz traktorokért. Azt már kiskölyök korában is tudta, hogy a 25-ös Zetorokat kéthengeres motor hajtotta, ahogyan az sem volt titok ellőtte, hogy a 3011-es Zetor minőségi ugrást jelentett. Háromhengeres motorját dicsérték a traktoristák és a gépészek egyaránt, erős, agilis szerkezet volt. A későbbi, nagytestű gépek a szántóföldeken tettek-vettek, a kompakt és barátságos 3011-eseket pedig a kertészetben fogták munkára, kisebb terheket mozgattak vele, jól kamatoztatták fordulékonyságát a szűkebb helyeken. Pintér úr gyönyörűnek látta a 3011-es traktorok kékjét, el sem feledte azt a színt soha.

Sokkal-sokkal később egy Nagyberkiben élő barátja udvarán pillantott meg egy 3011-est, amely alig emlékeztetett újkori magára. Vastag olajsár borította, rozsda rágta, a termőfölddel vívott csatáira ezernyi horpadás emlékeztetett. A gyermekkori szerelem miatt nem tétovázott: amikor megtudta, hogy barátja kész megválni a Zetortól, a tenyerébe csapott és megvásárolta tőle. A gyengécske, köhécselő - mert tömítetlen - motor járt ugyan, de messze volt újkori magától, a traktor egésze pedig gyászos állapotban volt. Pintér úr a Gödöllőn működő Mezőgazdasági Eszköz és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum vezetőjétől, Dr. Hencz Károlytól is tanácsot kért arra vonatkozóan, hogyan tovább, megéri-e foglalkozni a szerzeménnyel. A direktor készséggel megszemlélte a járművet, azonban nem sok reményt látott a sikeres restaurálására. Egy ideig tartó töprengés, tervezgetés után Pintér István mégis munkába fogott, elhatározta, hogy megteszi, ami tőle telik. Házának udvarán sokszor körbejárta a Zetort, tűnődött, hogy vajon nincs-e igaza az aggodalmaskodóknak, nem kellene-e mégis inkább a MÉH-telepre szállítani a kiérdemesült jószágot, végül úgy döntött, hogy szétbontja. A négy kerék kivételével leszedett minden mozdítható elemet, majd a garázsba tolta a vázat, ahol lekerültek a kerekek is. Leszerelte a hengerfejet, illetve az első hidat, a munkálatok során nem használt komoly szerszámokat, a felmerült akadályokat leleménnyel hárította el. Mint minden bütykölő embernek, neki is volt spaklija, amellyel kapargatni kezdte az olajiszapot, sarat, megkövült koszt. Nem használt agresszív szereket, így kromofágot sem, nitrohigítóval áztatta le a makacs szennyeződéseket. Menet közben tanulta a szakmát, előképzettsége ugyanis nem volt. Egykor telefonszerelőként, hálózat- és kábelszerelőként dolgozott, ha elakadt, sógorához fordult tanácsért - utóbbi mezőgép-szerelőként dolgozik, tanácsai pedig aranyat értek.

A cikk folytatása a Veterán Garázs Magazin 2014. májusi számában olvasható.