Struccbőr és aranyozás

Látogatás a Bata Classicnál

A solti székhelyű Bata Classic alapítója, Bata János egykor hagyományos autószereléssel foglalkozott, 1996-ban azonban megkereste őt egy barátja, aki Amerikából hozott magának egy felújításra szoruló „pagoda” Mercedest. A klasszikus autó restaurálása kellő kihívást jelentett Bata János számára, ezt követően pedig elindult a lavina. A Bata Classic ma már jól csengő márkanév a veterános körökben, munkáikat az Egyesült Államoktól kezdve az Emírségeken át Srí Lankáig jegyzik.

Az indulásról Bata János így vallott:
Nem akartam egy lenni a számtalan autószerelő közül, valami érdekeset, újat szerettem volna csinálni, így kapóra jött barátom veteránkorú Mercedese.
Jelenleg hat állandó alkalmazottat foglalkoztat a műhely, szinte minden fontos munkafolyamatot ők tartjanak kézben, azonban a kárpitosmunkát, valamint a karosszériázást alvállalkozókkal végeztetik el.
Nincsen gépműhelyünk, ezért a nagy pontosságot igénylő fémmegmunkálást is máshol végzik el nekünk, de az ott elkészült munkadarabokból már mi építkezünk, így például mi szereljük össze a motorokat is.
A fényezést elsősorban azért tartjuk házon belül, mert nem engedhetjük meg magunknak a luxust, hogy határidőink a fényezőműhelyek várólistái miatt csússzanak. Egyszerűen nem éri meg alvállalkozásba adni ezt az időigényes és nagyon fontos munkafolyamatot – avatott be egy műhelytitokba Bata úr.

Szájhagyomány útján

A Bata Classic „otthon van” a Mercedes SL típusokban, de restauráltak már Jaguarokat, így XK140, XK150 típusokat, portfóliójukban sok E-Type is szerepel. Sokan keresik meg őket MG „A” és „B” típusú, valamint Triumph sportkocsikkal, ezek Bata úr személyes kedvencei:
Viszonylag egyszerű autókról van szó, minden alkatrészük könnyen beszerezhető, így gyorsan haladunk a felújításukkal.

A cikk folytatása a Veterán Garázs Magazin 2017. januári számában olvasható.