Nem érsz Soha Utol

Az NSU széles körben ismert, jól csengő márkanév volt, egykor forradalmian újszerű motorkerékpárok és különösen innovatív, minőségi gépkocsik viselték. Ma már egyre ritkábban akad az utunkba NSU motorkerékpár, autót pedig még ennél is ritkábban láthatunk, ennek ellenére – vagy éppen ezért – kultusz alakult ki körülöttük.

Budapesttől hatvan kilométernyire található Tolmács. A kicsiny település egyik félreeső szegletében látott vendégül Vavra Zoltán és Cziráki Ferenc. Az elválaszthatatlan barátok kapcsolata majd’ negyedszázados múltra tekint vissza, barátságuk cementje pedig a néhai német motorkerékpár- és autómárka. Az NSU gépkocsik különleges szerepet játszottak az életükben, ma pedig közösen állítják talpra azokat a példányokat, amelyeket a jó szerencse az útjukba vezérel.

Cziráki Ferenc NSU-k iránt érzett szerelme egyáltalán nem meglepő. Édesapja a hatvanas években rendszeresen részt vett a hegyi autóversenyeken, sőt, egy időben NSU-t is hajtott. Ha ez nem lenne elég, Ferenc sógora az a Cserkuti „Öcsi”, akinél nagyobb autós legendát alig-alig találhatunk idehaza és aki sportkarrierjének kezdetén maga is a sportos nyugatnémet autókat használta… Ferenc az NSU-k mellett nőtt fel, kisgyermekként annak alkatrészeivel játszott - ilyen indítás után nincs semmi meglepő abban, hogy hároméves korában kijelentette, neki is lesz NSU-ja egyszer. Talán egy játékautóra gondolt, talán egy igazira, de édesapja nem vette tréfára a dolgot, tizennegyedik születésnapján meglepte őt egy igazival! Bár nem tudná elképzelni, hogy garázsában ne álljon legalább egy NSU, józanul hozzáteszi: épeszű ember nem kezd ilyen autó felújításába. Elhivatottság, a márka alapos ismerete és tisztelete kell ahhoz, hogy valaki az egyszerűségében is bonyolult jármű restaurálására vállalkozzék. Zoltán családtagjai nem versenyeztek, ő nem a műhelyben, hanem a pálya szélén állva szeretett bele az ördögien pörgős NSU-kba. Tízéves korában már rendszeresen látogatta a hegyi versenyeket, szorgalmasan kattogtatta a fényképezőgépét – a Cserkuti Öcsiről és NSU-járól készült fekete-fehér fotókat pedig máig őrzi… A két férfi barátsága huszonnégy éves múltra tekint vissza. Zoltán akkoriban kocsmáros volt és egy „ezres” NSU-t hajtott. Gyakran járt Vácon, többnyire lomha teherautójával poroszkált a város utcáin és többször is felfigyelt egy villámgyors NSU-ra, amely mindig „meglépett” előle. Két éven keresztül igyekezett utolérni az ismeretlen márkatársat, míg egyszer kedvezett neki a szerencse: szembejött vele egy kis utcában. Keresztbefordult előtte és kiugrott a teherautó fülkéjéből. Ferenc szerelővassal a kezében szállt ki kocsijából – nem tudta mire vélni az akciót – és csak akkor enyhült meg, amikor kiderült, hogy egy másik fanatikus NSU-hívő áll vele szemben.

Ferenc és Zoltán hamar megtalálta a közös hangot, ma már fél tucatnál is több közös művet tudhatnak maguk mögött. A restaurátor-páros a munkamegosztás híve. A motort, váltót és a futóművet Ferenc állítja össze, de ő felel az elektromos berendezésekért és a vezetékezésért is. Szakértelmének köszönhetően Németországban is alkalmazták őt egy olyan műhelyben, amely szinte kizárólag NSU-k javítására specializálódott. Zoltán „asztala” a szervezés. Ő végzi az alkatrészek, anyagok beszerzését, a felületkezelést. Ő egyeztet a karosszériajavítóval, a fényezővel, ő szállítja le időre a karosszériát és a fődarabokat, illetve a „papírozás”, vizsgáztatás is az ő feladata. Az NSU-k belsejének felújítása szerencsére nem munkaigényes folyamat, mert a belső borításokat nagyon jó anyagokból készítették annak idején. Ha mégis szükséges, Zoltán felesége varrja meg az új huzatokat, kárpitokat a kopott, elkoszolódott régiek helyett.

A cikk folytatása a Veterán Garázs Magazin 2014. júliusi számában olvasható.