MG helyett Triumph

Triumph Herald 13/60

Egy kedves brit kabrió kell a boldogsághoz! - valahogy így gondolja a harmincas éveinek második felében járó Bánhegyi Albert, aki egyszer már boldog volt egy kétüléses MG kabrióval. Sajnos azt a gépkocsit néhány éve elvitte a szükség: lakásvásárlás miatt kellett eladnia. De mivel nem csak múló szeszély nála a kabriózás, bogarászni kezdte az internetet, de immár négyüléses autót keresett, mert párjával két kislányt nevelnek. Az új családtag végül egy Triumph Herald 13/60-as személyében érkezett meg.

 Autóvásárlás eBay-en? Miért is ne! – gondolta hősünk és megvásárolta élete második MG-jét, mégpedig úgy, hogy a gépkocsit csak képeken látta. Ugyan a fotókon jól mutatott a kocsi és a leírás szerint is kitűnő állapotban volt, de a valóságban a karosszériát gyakorlatilag újjá kellene építeni. Bánhegyi Albert erre nem vállalkozott, inkább elkönyvelte, hogy rászedték, autója pedig egy garázsban várja sorsának jobbra fordulását.

Harmadik nekifutás

A brit kabriók magyar rajongója nem adta fel a reményt és újra bújni kezdte a hirdetéseket. Körülbelül egy évvel ezelőtt ismét a neten rendelt magának egy, a képek alapján tényleg minden igényt kielégítő veterán kabriót. Angliába repült, az eladó pedig a repülőtéren várta, az autót is odavitte, mégpedig tréleren. Albert mérgelődve vette tudomásul, hogy ismét megpróbálták őt átverni, a jármű korántsem volt tökéletes. Hosszas vitába bonyolódott az eladóval, hogy legalább az előleg felét visszakaphassa, majd – miközben a repülőtér várótermében üldögélt – telefonján rákeresett az apróhirdetésekre. Ekkor bukkant rá a papírjai szerint 1971-es évjáratú, négyüléses Triumph-ra.
- Egy idős házaspáré volt és valóban jó állapotban maradt meg – mesélte a jelenlegi tulajdonos – az eladók azt állították, hogy csak hobbiautónak használták, esőben nem vitték ki a garázsból. Ezt el is kellett nekik hinnem, mert az autón látszott, hogy kímélték, óvták. Amikor megkérdeztem tőlük, hogy vajon Magyarországig is bírná-e az utat, az öregek megnyugtattak, hogy nem lesz vele semmi gond!
Az üzlet megköttetett, ezután Albert párja is kiutazott Angliába, majd ketten hozták haza a Triumph-ot, felváltva vezették.
- Nem megyek vele nyolcvanas tempó fölé ma sem, de a hazaúton végképp nem akartam meghajtani. Két napon keresztül jöttünk vele hazafelé, aztán gyanús hangokat kezdtem hallani. Lejtőn gurultunk, kikapcsoltam a motort és füleltem: egyértelmű volt, hogy itt is, ott is meglazultak a csavarok. Ki tudja mikor gurult ennyit utoljára az autó?

Napi járós autó

Az újdonsült tulajdonos szerencsére nem fél a fogóktól és kulcsoktól, hiszen autószerelő édesapja mellett még gyerekkorában megtanulta őket használni.

A cikk folytatása a Veterán Garázs Magazin 2016. novemberi számában olvasható.