A gőzautók históriája

Manapság sokan rebesgetik, hogy a gőzhajtásnak nemcsak múltja, jövője is lehet. Egyre többen vannak, akik szerint a modern technológiák felhasználásával képesek lennénk fürge és erős gőzautókat gyártani. Akik legyintenek e felvetésre, idézzék eszükbe, hogy a tizenkilencedik és a huszadik század fordulóján még autóversenyeket is rendeztek gőzhajtású közúti járműveknek!

Tény, hogy az első földön járó, kerekeken guruló, saját erőforrás által hajtott járművet, vagyis automobilt a gőz ereje hajtotta. Egy francia mérnök konstruálta és mai szemmel nézve meglehetősen egyszerű szerkezet volt. Három kocsikeréken gurult, fából ácsolták – mint a szekereket -, a gőzt pedig egy hatalmas üst szolgáltatta, amelyet a szerkezet elejére rögzítettek. Az üst alatt tüzet raktak, a víz felforrt, majd a keletkezett gőz mozgásba hozta a szerkezetet. A jármű vezetője mellé természetesen kellett egy fűtő is. Bár Nicolas Joseph Cugnot gőzautója primitív szerkezet volt, azonban jelentősége mégis óriási: ugyanis önjáró volt, sem állati, sem emberi erő nem kellett a működtetéséhez. Kortársai ennek ellenére őrültnek tartották a feltalálót, féltek az önjáró géptől, aggodalmaikat pedig bizonyítva látták, amikor 1771-ben, az első nyilvános bemutatón a gőzös elszabadult, irányíthatatlanná vált és kidöntötte egy épület falát.

Bár Cugnot nem tudta megbarátkoztatni az embereket a gőzhajtású szekérrel, a gőzgép továbbra is izgatta a feltalálókat. A tizennyolcadik században sokan szerették volna James Watt találmányát az élet minél szélesebb területén hasznosítani. Évtizedekkel az első gőzautó után újra megpróbálkozott valaki az utcai használatú gőzgép megvalósításával. Richard Trevithick 1803-ban épített egy önjáró gőzmobilt. Nemcsak találmánya bizonyult megbízhatónak, de a tálalás is jobban sikerült. Ezeknek hála, a következő évtizedekben közel száz gőzautó állt forgalomba Anglia szerte. Londonban gőzhajtású omnibuszok jártak, egyszerre hét utast szállítottak. E szerkezetnek is három kereke volt, vezetője az első kerék mögött, egy bakon ült és egy hosszú rúddal irányította a járművet. Az utasok egy magasra helyezett, zárt kabinban foglaltak helyet, a kocsiszekrény mögött pedig két hatalmas kémény okádta a füstöt. A vezető egyedül ült a bakon, fűtőre nem volt szükség. Előre kiszámították ugyanis, hogy egy felfűtéssel mekkora utat tud megtenni a jármű és a táv végére visszaérkezett a fűtőházba.

Az ipari forradalom korát élő Angliában szédítő tempót vett az gépek elterjedése, amit a kortársak nem fogadtak egyöntetű lelkesedéssel. A gőzhajtású közúti járművek részeivé váltak ugyan az angol mindennapoknak, de mivel sok balesetet okoztak, sokan ellenezték használatukat. Az ő megnyugtatásukra hoztak is egy törvényt 1865-ben arról, hogy a gőzautók előtt vörös zászlóval kellett haladnia valakinek, ezzel figyelmeztetve óvatosságra a járókelőket.

A cikk folytatása a Veterán Garázs Magazin 2014. májusi számában olvasható.