A géperejű személyfuvarozás históriája Magyarországon

Kétszáz darab favázas MARTA autóval kezdődött…

Centenáriumához ért a budapesti taxizás. Kerek száz év alatt jutott oda, ahol ma tart. A kezdetek idején kényelmetlen autókban zötykölődve is uraknak érezhették magukat az utasok, ma már légkondicionált járművekbe szállhatnak a fővárosiak, de a vezető már nem nyit ajtót. A múlt század elején csak kevesen engedhették meg maguknak, hogy taxiba üljenek – na, ez ma sincs másként.

Mi is a taxi? Az a kockás? Vagy az a sárga? Vagy az a bármilyen? De, ugye autó? Mert a leinthető lovas kocsit nem nevezném taxinak. Budapesten régóta van személyszállítás, de taxi csak száz éve. Az első taxis flotta 1913-ban állt csatasorba, összesen kettőszáz gépüzemű személyszállító járművel. Hogyan történt? Egyszerűen: Budapest Székesfőváros vezetése 1910 januárjában hivatalosan is felkérte a Magyar Automobil Rt. vezetőjét, hogy az általa vezetett autógyártó vállalat kétszáz darab benzinüzemű járművel kezdje meg a személyfuvarozást Budapesten. A gyárvezető, Haltenberger Samu ugyanazon év június 1-jén büszkén bocsátotta a főváros rendelkezésére a megrendelt autókat. A flotta tagjai kivétel nélkül MARTA márkájú, hazai gyártású, favázas gépkocsik voltak, a kocsikon „SZABAD” felirat hirdette, ha készen álltak az utasok szállítására.

Abban az évben Budapest lakossága 880 ezer fő volt, és a személyszállítást bérkocsikkal, valamint városon belüli lóvasúttal oldották meg. Ugyan egy rövid szakaszon (a nagykörút vonalában a Nyugati pályaudvar és a Király utca között) 1887 óta Siemens-féle villamos is járt, de a nagyközönség igényeit mindez nem tudta kielégíteni. Hiába állt még Budapest mindössze tíz kerületből, megoldásra volt szükség. A kötött pályáktól független, a legkisebb utcákban is szabadon mozgó taxik forradalmasították a személyszállítást a fővárosban. Mivel személyautóból akkor még nagyon kevés járt a fővárosi utcákon, a kétszáz taxi megjelenése észrevehetően megváltoztatta közlekedés minőségét, tempóját, sőt még az utcaképet is.

A kötött pályáktól független, a legkisebb utcákban is szabadon mozgó taxik forradalmasították a személyszállítást a fővárosban.

A szolgálatba állított MARTA autók a század eleji dizájnnak megfelelően magas építésűek voltak, favázas karosszériával. A taxisofőr egyenruhában, tányérsapkával a fején vezette az autót és kinyitotta az ajtót az utasok előtt. Begyakorlott mozdulattal a sapkáját is lekapta a tisztelet jegyében. Amikor mindenki beszállt, becsukta az ajtót és ő is felszállt, mégpedig a jobb első ülésre. Ugyanis akkoriban hazánkban még a balra tarts szabálya volt érvényben, a kormány ezért az autó jobb oldalára került.

Az évek folyamán a taxi a mindennapok részévé vált. A szolgáltatásokat korszerűsítették. Kialakították a drosztokat, ahol a szabad taxik utasaikra vártak. Ha nem állt benn egy sem, érdemes volt várni, mert az autók mindig a legközelebbire futottak be a fuvarok után. A húszas években Budapest volt az első nagyváros, ahol bevezették a telefonon hívható taxiszolgáltatást. A drosztokon egy kinyitható lemezajtó mögött volt a fekete kagylós telefon, és hagyományos csöngéssel szólalt meg. Nem lehetett nem meghallani. Maga a sofőr vette fel, és azonnal indult is a megadott címre az utasáért. A taxit megrendelő természetesen nem közvetlenül a drosztot, hanem a telefonközpontot hívta. A telefonos kisasszonyok keresték aztán a sofőröket. Ha az egyik droszton nem vették fel, hívták a következőt, természetesen mindig a címhez legközelebb lévőket. A kitelepített telefonok még évtizedekig megmaradtak, egészen addig, amíg fel nem váltották őket az URH készülékek, amelyeken menet közben is el lehetett érni a társaság az autóvezetőit. De erre még sokáig kellett várni…

A cikk folytatása a Veterán Garázs Magazin 2013. novemberi számában olvasható.