Fény és árnyék

Enzo Ferrari

Sikeres volt, amihez nyúlt, arannyá vált. De a sors tragédiák egész sorával is sújtotta. Enzo Ferrari az autósport legsikeresebb csapatának alapítója és a világ egyik legismertebb üzletembere volt. Az olasz versenyautó-konstruktőr mindent elért, amit csak lehetett, mégpedig a saját erejéből.

A kis Enzo tehetős polgári családba született 1898. február 18-án (születését két nappal később jegyezték be, mert egy hatalmas hóvihar miatt apja nem tudta azonnal bejelentést tenni) Modenában. Apjának jól menő fémipari üzeme volt, így anyagi gondokról még csak nem is hallottak. Testvérbátyja szorgalmasan tanult, de Enzo egyáltalán nem érzett magában késztetést arra, hogy bizonyítson. Pedig mérnököt akartak faragni belőle is, azonban mindez őt egyáltalán nem érdekelte. Inkább kerékpározott és galambokat reptetett. Egyedül a sebesség hozta lázba, a galambversenyek határtalan lelkesedéssel és izgalommal töltötték el. Mindaddig, amíg bele nem szagolt a kék füstbe: tíz éves volt, amikor apja kézen fogta és elvitte őt egy autóversenyre. Attól kezdve semmi más nem érdekelte, csak az autóverseny. Azért, hogy minél közelebb kerülhessen az annyira csodált versenyzőkhöz és félelmetes járműveikhez, sportújságírónak állt. Aztán kitört az első világháború. A bátyja elesett a fronton és ugyanabban az évben az apját is elveszítette, aki tüdőgyulladásban halt meg. Ekkor vált valóban felnőtté. A gondtalan jólétnek egy csapásra vége szakadt – Enzo ekkor már újra iskolába járt, de a körülmények kényszerítő ereje miatt ismét abbahagyta a tanulást.

Ferrarinak egyik pillanatról a másikra kellett megélhetést találnia, hiszen el kellett tartania az édesanyját is. Diplomája ugyan nem volt, de felvették oktatónak egy esztergályos szakiskolába, majd besorozták a hadseregbe tüzérnek. Egy súlyos betegség miatt kétszer operálták, aztán leszerelték.
Mivel az autók iránt vonzalma mit sem csökkent azóta, hogy először látta őket versenyezni, elhatározta, hogy autógyári munkás lesz. Először a Fiatnál kopogtatott, de hiába. A nagynál nem kellett, de egy kisebb felépítménygyártó műhely felvette őt sofőrnek. Hamarosan továbbállt, az Alfa Romeók tesztelője lett. Az olasz sportautó manufaktúránál respektálták bátorságát és okos ötleteit. A gyári Alfa Romeo csapat autóversenyzőjeként többször is rajthoz állhatott, illetve megfogadták ötleteit, amelyek révén sikerült az Alfák teljesítményét javítani. Neve 1920-ban vált ismertté, amikor sikerült megszereznie a második helyet egy szicíliai körversenyen. Nem szeretett és nem akart veszíteni. Erős akarata és igyekezete segítette őt akkor is, amikor az Alfa egyik értékesítője lett. Sikeres eladónak bizonyult, később pedig kiváló csapatépítőnek is - jól mozgatta maga körül az embereket. Anyagilag is egyenesbe jött, immár nem a puszta létfenntartás volt a cél, hanem élhetett szenvedélyének is. 1924-ben beindította saját tuningcégét és öt év múlva bejelenthette, hogy saját csapatot, saját „versenyistállót” alapít. Az Alfákhoz értett, így kezdetben csakis azok tuningolásával foglalkozott. Csapata a második világháborút megelőző években nem talált legyőzőre, a Ferrari-csapat mindenkit leiskolázott az Alfa Romeo P3-as versenyautókkal. Csillaga tehát magasan járt, de padlóra küldte őt az élet. A háború éveiben bombatalálat érte az üzemét, amit a semmiből kellett újraalkotnia. Volt azonban elszántsága és ereje is hozzá. Családja bizonyosan sok erőt adott neki mindehhez: szenvedélyesen imádta a feleségét és kisfiát, Dinót. Még az aktív versenyzést is befejezte a kedvükért és a csapatfőnökségben élte ki versenyzői ambícióit.
 

A cikk folytatása a Veterán Garázs Magazin 2014. szeptemberi számában olvasható.