Oldtimerek Hétvégéje a Vasúttörténeti Parkban

A veterán járművek kedvelői április 11. és 13. között nagyszabású rendezvényen vehettek részt: a budapesti Vasúttörténeti Park területén lezajlott az Oldtimerek Hétvégéje. A kiállításon számos, a gépjármű történelem szempontjából jelentős típus és stílusteremtő alkotás vonult fel. Nemcsak az egykori fűtőházban, hanem a szabadban is akadt látnivaló – és nemcsak veteráncsodák. A szervezők gondoskodtak arról, hogy a nagyok mellett a kicsik is megtalálják a számukra érdekes programot.

Az Oldtimerek Hétvégéjén igazi látványosságokkal, valódi kuriózumokkal telt meg a Vasúttörténeti Park fűtőháza és a park egész területe. Az egykor forgalmas vasúti műhely vidámparkká és hatalmas tárlattá alakult. A látogatókat szebbnél szebb oldtimerek várták, mégpedig kategória szerint csoportosítva. A járművek épségére korhű jelmezbe öltözött hostessek vigyáztak. A szabadtéren található kiállítási területen nemcsak veterán autókat, de traktorokat, munkagépeket, sőt, egy korai Ikarus buszt is elhelyeztek. Külön blokk foglalkozott a katonai járművekkel, egy másik a volt szocialista autócsodákkal. A négykerekűek mellett a kétkerekűek is szép számmal vonultak fel, de nem egy háromkerekű is akadt: oldalkocsis motorkerékpárok, illetve (éppen a Veterán Garázs Magazin standján) egy igazi kuriózum. Karl Benz 1886-os Benz Patentwagenének eredetivel mindenben megegyező replikája igazi unikum volt és minden látogatót elvarázsolt.
A park állandó tárlata is nagy sikert aratott. Az álló és felfűtött gőzmozdonyok, vasúti kocsik látogatóit idegenvezetők kalauzolták. Nem volt hát igaz a mondás: mindent a szemnek, semmit a kéznek”. A bátrabbak ugyanis fel is mászhattak a kormos arcú masiniszta mellé és megtekinthették, hogyan is zajlott a munka a gőzmozdony vezetőfülkéjében.
Kicsiknek és nagyoknak egyaránt meglepetések sorozatával szolgáltak a szervezők. Öt szerelvénnyel működött a kerti vasút, lovak húzták az „omnibuszt”, ki lehetett próbálni a mozdonyforgatót, és fel lehetett szállni az oldtimer buszokra is – utóbbiakon igazi kalauzok lyukasztották a jegyeket. A gyerekek kedvenc rajzfilmjeik mesefiguráikkal is találkozhattak, ingyen arcfestésben részesülhettek, a MAVOE teremben megtekinthették a vasútmodell kiállítást, ezen felül autós szimulátorokat és készségfejlesztő játékokat próbálhattak ki. A felnőttek sem panaszkodhattak, hiszen ingyenes csokoládé, pálinka, sajt- és borkóstoláson vehettek részt a rendezvény mindhárom napján.
Örömünkre szolgált, hogy találkozhattunk a Veterán Garázs Magazin olvasóival, illetve másokkal is megismertethettük magazinunkat és a Trimedio Lapkiadó egyéb kiadványait. A kiállítás sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a szombati és a vasárnapi nap is teltházzal zárult.

NAGY ERZSÉBET TÍMEA