Gonosz űrhajók

Lamborghini Countach és Aventador

Hú azannya – valami ilyesmit jelent Countach az olasz autórajongó szlengben. Kár lenne tagadni, amikor a Lamborghini 1974-ben bemutatta a Countach-t, valami olyat adott az autós világörökségnek, ami azóta is kimagaslik az amúgy nívós utódok közül.

A Miura egy finom vonalú gép volt, mondhatni ihletett módon szép autó, sokan egyenesen női idomokat láttak bele a lemezeibe, de a Countach más. Agresszív formája leginkább egy gonosz földönkívüli űrhajójára emlékeztet, ugyanakkor ez a forma magával hozta azokat az arányokat és megoldásokat, amelyek még ma is jellemeznek egy középmotoros sportautót.

Lapos és gonosz

A Miura arányai egy klasszikus orrmotoros túraautót adtak ki, de nem kevés trükközés árán, ugyanis a motor egyáltalán nem az orrban volt. A motor már csak keresztben, épp csak a hátsó tengely előtt fért el. Ezzel szemben a Countach hangsúlyosan, büszkén viselte a hosszában, középre beépített V12-es által meghatározott arányokat. Ékforma, légbeömlőkkel és szigorú vonalakkal szabdalva - lehet, hogy a körítés változott, de napjaink Ferrarijai, Koenigseggjei és általában a középmotoros sportkocsik ma is ezt követik.
A Countach-t a Bertone egyik munkatársa, a fiatal Marcello Gandini tervezte. Szépérzékből nem szenvedett hiányt, de praktikus és ergonómiai szempontokból nem rendelkezett elég tapasztalattal, például a Countach-sal csak úgy lehetett tolatni, ha a tulaj kinyitotta az olló-ajtót, kiült a küszöbre és kikukucskált a kocsi mögé. Gandini trapéz-formákat rakott egymás mellé, létrehozva az azóta is legmarkánsabb Lamborghinit. Épp csak hét centivel volt magasabb egy méternél, mindehhez alig négyméteres hossz társult. Nem is ez a legmeghökkentőbb, hanem a jelentős, két méternél is nagyobb szélesség.
Lapos és gonosz, a kor divatja szerint bukólámpákkal, ennél több pedig nem kellett a sikerhez, sokan akkor is megvették volna, ha csak négyhengeres teherautó dízelt építenek bele.

Hűtő az űrtechnikából

A már emlegetett olló-ajtó volt a legnagyobb show, amire egyrészt a vaskos küszöb, másrészt pedig a helyszűke miatt volt szükség. Szerencsétlen Lambo tulajok a két méter széles autóval egy szabvány parkolóhelyen nem bírták volna már oldalirányba nyitni az ajtót, így maradt az épp csak oldalra, majd felfelé nyíló megoldás. Szintén itt mutatkozott be az ikonikus NACA légbeömlő. Ez a jellegzetes nyílás azóta számtalan autót megjárt, lényege, hogy viszonylag kis légellenállás mellett tudott hatékonyan levegőt vezetni a hűtőkhöz. Ezt még a NASA jogelődje, a NACA – innen a név – fejlesztette ki repülőgépek számára.
És a hűtésre szükség is volt, hiszen a Lamborghini V12-ese került a kabin és a hátsó tengely közé. Ez még az a motor volt, amelyet Giotto Bizzarrini fejlesztett a 350GT számára 1963-ban és folyamatos fejlesztések, modernizálások kíséretében 2011-ig gyártásban maradt – igaz, ekkor már nem 3,5, hanem 6,5 literes volt. Bár eredetileg ötliteres kivitelben kezdték volna a Countach gyártását, az első sorozatot négyliteres motorokkal szerelték, hat karburátorral és hengerenként két szeleppel.
Az első széria az LP400-as volt, 375 lóerővel, az első megrendeléseket pedig 1974-ben szállították le. Négy évvel később érkezett az LP400 S kivitel, amely teljesítményét 350 lóerőre fogták vissza, viszont az utcai autóknál akkoriban elérhető legszélesebb, 345-ös gumikat tették alá. Azért, hogy ezek a papucsok elférjenek az autó alatt, az alumínium panelekre üvegszálas toldatokat kellett építeni. 1982-ben jött a Countach LP500 S, amelynél 4,7 literesre növelték a motort és bár a modell kívülről változatlan maradt, a beltérben frissítettek néhány elemet.

Szerző: Sturcz Antal

A cikk folytatása a Veterán Garázs Magazin 2016. októberi számában olvasható.