Egyenlő esélyekkel

BTCC - a legnépszerűbb brit autóverseny

A Brit Túraautó Bajnokság ötvenhat éves múltra tekinthet vissza, népszerűsége pedig évről évre nő. Az angolul British Touring Car Championship (BTCC) néven ismert verseny ma már a világ legnézettebb autós eseményei közé tartozik, milliók figyelik a szigetországban és világszerte egyaránt. A futamok azóta egyre izgalmasabbak, mióta szigorú keretek közé szorították az istállók által az egyes autókba pumpálható pénzmennyiséget. 

A kezdetben British Saloon Car Championship (BSTC) néven ismert autóversenyt 1987 óta már British Touring Car Championship néven jegyzik. A britek legendás versenyének különlegessége, hogy azon csak olyan autómárkák és modellek vehetnek részt, amelyek az autószalonokban is megtalálhatók – persze a versenypályán ezek kihegyezett, alaposan átalakított változatai száguldoznak. Az alapötlet egy Ken Gregory nevű úrtól származott, aki 1958-ban indította el az Egyesült Királyság azóta is virágzó autóversenyét. Kezdetben nem is volt egyéb szabály, ezért a résztvevő autók motorizáltsága teljesen eltérő lehetett. Kicsik és nagyok kergetőztek az arénában, a látszólag gyengék pedig sokszor okoztak meglepetést erősebb társaiknak.

A megszületése óta eltelt évtizedek alatt a világ egyik legkedveltebb autóverseny-sorozatává vált a BTCC, amelynél csak a NASCAR, vagy a Forma-1 élt meg hosszabb karriert és váltott ki nagyobb érdeklődést a közönségből. A népszerűség titka az alapötletben rejlik: az emberek szerették látni, mire is képes a garázsukban álló gépkocsi versenyre felpumpált változata. Fokozta az érdeklődést, hogy a hétköznapinak látszó autókat gyakran a világ legjobb pilótái vezették. A sztárversenyzők közül többen is a Forma 1-ből kirándultak a BTCC-be, a nagy nevek pedig hatalmas vonzerőt jelentettek. Ha pedig a lelátókon és a képernyők előtt sokan gyűltek össze, az autógyártók se ülhettek tétlenül – nem is hagyták ki a versenyben rejlő marketinglehetőséget.

Az alapelvek nagyon világosak és egyszerűek voltak. Ezeknek hála a szervezők megakadályozták, hogy ne elitista verseny jöjjön létre, ahol az győz, akinek több a pénze, ezért erősebb, jobban eltalált járművel autózhat és könnyedén uralhatja a bajnokságot. A BSTC szabályait ezen túlmenően nem bonyolították túl. Az első években bármilyen méretű és erejű autóval rajthoz lehetett állni, így előfordulhatott, hogy Mini Cooper állt ki a Ford Mustanggal szemben. Ennek ellenére jutott babér a kicsiknek is. Az első év bajnoka például Jack Sears lett egy Austin Westminster volánja mögött, pedig a kor brit kisautója mai szemmel nézve inkább öreguras, családi gépkocsinak számítana. Az 1959-es bajnok, Jeff Uren Ford Zephyre sem tűnhet versenyautónak, az ötvenes évekre jellemző, doboz formájú batár volt. 1960-ban Doc Shepherd nyert, aki egy sokkal kisebb autóban ült, járgánya egy Austin A40 Farina volt, amivel elindult a kisautók győzelmi sorozata. A következő két évben ugyanis már a Mini volt a nyerő, majd 1963-ban egy kétajtós Lotus Cortina követte, volánjánál az 1958-as bajnok, Sears ült.

Talán az olvasónak is feltűnt, hogy kezdetben a brit autóipar jellegzetes márkái uralták a mezőnyt. Ez annak is betudható, hogy az első években a Jaguar, Austin, Ford, Mini, Lotus, Sunbeam és Triumph álltak rajthoz. A nyolcvanas évekre aztán olyan népszerűvé vált a BSTC, hogy francia és német márkák is képviseltették már magukat, majd a Mazda, a Toyota, vagy az Alfa Romeo is helyet kért magának a rajtvonalnál. Később az igazi nagymenők is megjelentek. A Ford Sierra RS500-as, vagy a BMW M3-as modellek már a győzelem komoly esélyével szálltak be a küzdelembe. Ahogyan nőtt az indulók száma, a BSTC fordulóinak száma is változott. Eredetileg tíz futamot rendeztek, később már tizenöt forduló követte egymást.

A cikk folytatása a Veterán Garázs Magazin 2014. májusi számában olvasható.